Sziasztok,

Budapesten tanuló másodikos gimnazista lány vagyok.2014 nyarán lehetőségem adódott egy cserediák programra, ami Horvátországba szólt.

A kerületi önkormányzat testvér települési kapcsolatokat ápol egy horvát várossal, így a gimnáziumból 22 tanuló kapott lehetőséget két hetes Horvátországi cserediák programra.

Ennek azért örültem, nagyon mert nagy Horvátország rajongó vagyok, ugyanis nekünk is vannak telepített lakókocsiijaink Rab szigetén a San Marino autós kempingben Lopar falujában.   

Vonattal utaztunk le, ami kevésbé volt kényelmes, mint az a busz, amit a Horvát önkormányzat küldött a fogadásunkra Zágrábban, ugyanis a MÁV a helyjegyeket kétszer adta el így a vonatra való felszállás után azzal szembesültem, hogy már ülnek a helyemen.

A busz elvitt minket egy nagyon szép hotelba ahol kipihenhettük az utazással járó kellemetlenségeket és kaptunk egy nagyon finom vacsorát is.

 A vacsorához csatlakozott az önkormányzat néhány tagja és együtt fogyasztottuk el az ételt, majd megköszöntük a kedves fogadtatás és a látogatásukat. 

Másnap találkoztunk a cserecsaláddal és diákkal. Én egy nagyon kedves lányt kaptam, aki még a húgomnak is elment volna, mert nagyon hasonlítottunk egymásra.

 Átadtuk egymásnak az ajándékokat és körbenéztünk a városba, de csak kocsival. Az igazi túra másnap volt. Az elején a társalgás kicsit nehezen ment és nem is mindig értettük egymást.

Néha segítségül kellett hívni a Google csodáit is, de két nap után már egész folyékonyan ment a duma, és még néhány Horvát szót is megtanultam.

 Megtudtam, hogy a dédpapája még magyar volt, és erre erősen utalt is a vezetékneve ami Gaspar volt. Sajnos a családdal csak két napot töltöttünk, mert utaztunk is tovább KRK szigetére. 

Az első nap elmentük a Zágrábi állatkertbe, ami nem volt olyan nagyon nagy. Körbejártuk a helyet és próbáltunk minél jobb képet készíteni mindenről.

Én személy szerint nem igazán rajongok az álltakertekért, mert szerintem az állatoknak szabadon kell élniük, de sajnos ez ellen nem tehetek semmit. 

Folyt köv.